Pataréti sós gödör

Többször is megesett már, hogy annak akinek a Patai sóstóról meséltem, hallásból  már tudott a létezéséről. Azonban utólag kiderült, hogy legtöbbje, a szeméttelep melletti tavacskát érti rajta.  Azonban aláhúzandó ( képletesen, mert én itt nem húzom alá, nehogy egyesek egy színes linknek nézzék), hogy a Pataréti sós gödör, nem ugyan az, mint a Patai sóstó. Ez a bejegyzés pedig azért született meg, hogy most, mikor már nagyon közeledik a patai sóstótábor ideje - július elsején kezdődik, az érdeklődők még jelentkezhetnek Évánál - még oszlasson a tévedésből. Az EKE patai sóstótábora tehát nem a Pataréten, hanem négy kilométerrel arrébb, Patán lesz, ahol minden sokkal jobb (lásd a helynévszótárban, az arról szóló bejegyzést). Azt sem árt ha tudjuk, hogy végeredményben, Patarét nem is tartozik Patához, hanem Szamosfalvához, ahogyan a Pata utca sincs Patán, hanem Kolozsváron, csak mindkettő kötődik a Patára vezető úthoz.

Fórumon

Az interneten kutakodva a Patai sóstó után, többek közt, a Kolozsvári korzó fórumon bukkantam három bejegyzésre, egy másik, ettől mintegy négy kilométerre északra levő, szintén sós vizű tavacskáról. Az elsőben, Gilmour érdeklődik, a pataréti szeméttelep sós taváról, a múlt év végén, ahova a "helybeliek" járnak. Két hétre rá, ohchie válaszol:

Ezt kérném szépen elolvasni

és megadja Szabó Csaba, a Patai sóstó bejegyzésemben is szereplő, a Patai sóstóra vonatkozó cikkének linkjét.

Köszönöm! Ezt már olvastam, de az a tó kicsit odébb van. Az a tó, amire kíváncsi vagyok nagyon kicsi és a cikkben felsorolt állatok sem találhatóak ott. Csak varjak repkednek felette a szeméttelep közelsége miatt. (250 méter)

siet pontosítani Gilmour. Ez így igaz, egy teljesen más tóról van itt szó. Néhány kép szemlélteti úgy a tavacska lehangoló helyzetét, mind méreteit.

A sós gödörről

• Talán, csak vagy 200 m-re a tótól
  

• Akár honnan is néznénk, a szemét ott van

A tavacska, kisebb a Patai sóstónál, viszont sótartalma sokkal nagyobb. Az történik ugyanis, hogy a pataival ellentétben, ennek nincs lefolyása. Ezért a források által hozott só nem megy ki a tóból ezért a párolgás által (a víz párolog, a só marad ... - a só marad! - fantáziadús, szállóigének is megfelelne! -igaz?) a só koncentráció nő. A 90-es években nem emlékszem ilyen komoly kicsapódásokra; a víz fenekén is.

• A telített só vízből reggelre kicsapódnak a sókristályok

A továbbiakban még szó lesz, a régi tavacska környezetének egyik meghatározó eleméről. Egy volt üzemanyag raktár nagy kapacitású négy tartályáról van szó . A 2000-es kiadású Kolozsvár környéki térképen, az oda vezető úton kívül szerepelnek is ezek a tartályok:

• A tavacskátó délre, henger alakú tartályok voltak

Azonban a 2000-es évek első harmadában, a tartályok le lettek bontva. Úgyszintén, a patai országútról bekötő út hídját is szétverték. Beton elemei ott hevernek a Nagy völgy medrében. Ez annyiban befolyásolja az itteni nyárias elfoglaltságokat, hogy már gépkocsival csak bajosan, csak Szopor irányából közelíthető meg. Itt térnék vissza a Gilmour említette"helybeliekre", ugyanis a tó látogatói nem a közülük kerülnek ki. Sokan gyalogosan jönnek ki a Györgyfalvi negyedből, egyesek a 8-as autóbusszal, Szamosfalváról, de legtöbben gépkocsival - javarészt Kolozsvárról. Jelenleg pedig, a patai út mellett hagyni, a természetesen barna bőrű, nem fürdőző helybeliek miatt, érthető módon egy kockázat. Ezért, hogyha a szemétdomb kigőzölgéseinek ellenére, a 90-es évek derekán volt hét vége, hogy itt majd 100 gépkocsit is meg lehetett számlálni, most, mikor a levegő valamivel jobb, éppen tűrhetőnek is mondható, látogató viszont kevesebb van. Az alábbi képen a szóban forgó tartályok kerek nyoma látszik csak. A volt ipari létesítmény (szürke színnel jelölve) határait meghatározó bokorsávok közt, bal oldalon viszont, a térképen látható kis kocka alakú építményt még helyén találjuk.

• A volt üzemanyagraktár helye

Legjobb, de a teljességért is, ha egy kapcsolódó, erről szóló irodalmi leírás nyomán is bemutatjuk. Ugyanis született egy ilyen is.

• Jegyzetek HÉTKÖZNAPOK MARGÓJÁRA

Orbán Ferenc Pillanat című kötetében, első jegyzetének ... Hétköznapok margójára, találó címe, A sósgödör, melyet ezúttal helynévszótárunk is átvesz. Igazából, hogyha tüzetesebben megnézzük és jobban utána gondolunk, a gödör kifejezés inkább jellemzi, mint a tó.

• Sós gödör
  

Megkülönböztetésül jelen bejegyzésében is, a Patai sóstótól és ezentúl maradandóan Pataréti sósgödörnek fogjuk nevezni, minden Kolozsvár környéki sós tavacskától megkülönböztetendő. Idézem is, bővebben, hiszen az írás, ennek a antropogén-társadalom-geológiai látványosságnak, egy igen hiteles ábrázolása :

A sósgödör ott lebeg valahol, ahol véget ér a város, véget ér az erdő s a mező is, és ahol nem kezdődik semmi, csak a reménytelenség, a kietlen és fojtogató, a lehangoló és nyomasztó kilátástalanság; délibábként remeg a tikkasztó déli hőségben, körülötte, a fűben agresszív hangyák rohangálnak rejtelmes célok felé. Ott van a sósgödör, ahol már szinte semmi sincs. Ahol az aszfalt feltöredezett a valamilyen irányba vezető utakon, amelyeket lezártak, hogy ne lehessen arra menni, amerre nem is érdemes. Ahol az egykori csontlerakathoz jártunk csontnyüvet guberálni Székely Palival, paducozás előtt, amikor még volt paduc és élt Pali, ahol a szamosfalvi raktárak rendszertelenül ácsorognak, üresen és elhagyottan, ahol a síneken vasúti kocsik vesztegelnek talán időtlen idők óta - ott kell elhaladni, lépésben, fel a köves, hepehupás úton, talán Pata irányéban (vagy Patagónia?), de az sem biztos. Valamerre arra...

Vezet be a kistáj eredeti, 90-es évek béli atmoszférájába. Következik a pontos útleírás, követhetjük a térképen: szamosfalvi raktárak - napjainkra már nem üresek; sőt, akadna még elég vállalkozó, csak pont üres raktárak nincsenek már - balra elhagyjuk a 369 m-es Csonthegy a tájból éppen csak annyira kiugró magaslatát, hogy legyen mit megkerülnünk és...

...elérkezünk a városi szeméttelephez, amelynek bejáratánál bádog-barakk áll meg valami kerítésféle, az is csak egy darabig, onnan már semmi, csak a szemét, Amely meggyúlt vagy meggyújtották, de nem ég, csak senyved, füstöl okád, gyehennaszagú, kesernyés, marós füstöt, amit időnként a szél rátereget a völgyre, kitölti vele az üregeket és mélyedéseket, hogy majd ha elillan a lepel, a bűz akkor is helyén maradjon.

Hasonló benyomással maradtam én is a 90-es évek végéig, valahányszor párhuzamosan haladtam, a mintegy 500 m hosszan, az országút fölé tornyosuló szemétdomb mellett. Ha autóval jöttünk itt át, akkor is fojtogatott az egészségtelen füst. El is kerültük a patai utat és kirándulásainkat inkább a Borzás gerincén vezettük. Viszont mostanra már valamelyest változott a kép. Véges időn belül, az élő szeméttelep meg fog szűnni, felszámolják. A pataréti cigány-bidonvill is meg fog szűnni. Haragszanak is a szemétből élő lakosai, egyöntetűen, apraja-nagyja.
Az illetékesek már hordattak és hordanak a szemétre földet, a hulladékdomb oldalán a sóderben már burjánzik az új életteret elfoglaló növényzet. A természet végzi a dolgát - hogyha hagyva van - igen gyorsan regenerálja magát. A szemét már nem füstölög állandóan erjedéses öngyulladása következtében, nem okádja fojtogató füstjét. Már éppen csak a Sós gödör irányába nyúlik a halom, kevésbé látványosan, de egyre közelebb kerülvén már, a tőle elválasztó árokhoz. A következő iránypont, a Déry Tibort is eszébe juttató ezüstösen csillogó tartályok már nincsenek ott, de már amúgy is ott vagyunk Sós gödörnél ...

amelyről szegény jól értesültek évek óta terjesztik, hogy már a nyugatnémetek is elirigyelték csodatevő hatása miatt, ki is akarták építeni, szállóval mag szanatóriummal körülvenni, kibérelni néhány évre, aztán nekünk adták volna végleg, de valamilyen okból az ajánlatot a helyi hatalmasságok visszautasították; hát így járunk mindennel, a Szamosfalvi-fürdővel, a Malomárokkal, a kapusi vasérc meddőjével - mindennel!

kapcsolja a városlakók hétköznapi gondjait, a Sós gödör hétköznapjaival. Jómagam is beszélgettem a kezelésre oda járókkal, elsősorban, a kezelőgödör története érdekelt. Hát, csak amolyan népmese ízű információkhoz jutottam. Regéltek egy kotrógépesről, aki az itteni pocsolyától gyógyult meg és ezek után ásta volna ki a jelenlegi tavat. Az igazság, valahol máshol rejtőzhet. Itt is egy sós kút volt valaha. Mint ilyen, állami, avagy a királyság "monopóliuma", semmi képen sem volt nyilvános és bárki által hozzáférhető. Meghatározott mennyiségű sós lé járandósága volt a község lakosságának, a tartott állatok számának függvényében. A járandóság jó elosztását egy hivatalos só-őr ügyelte. A só-őr lakhelyére utal a Balázs féle tanya léte, ott van a térképen, a tó fölött, Budunus-tanya alatt pár száz méterre. A népi demokrácia évei alatt felhagyott és elmocsarasodott források helyét, aztán a 80-as évek végi, a völgy rendezése alkalmával - akkoriban még "Győzzük le a természetet!"-ről volt szó - áshatták ki a csapoláshoz is használt munkagépekkel; valószínűleg ötletszerűen, önkéntes módon.

• BB dolgozott itt valamit,'76-ban
  

A szennyeződésről jut eszembe még egy ottani beszélgetés.
Ugyebár, hogyha a szemétdomb felől fújt a szél, a már magától értetődő füstön kívül, a könnyű elemeket - plasztikzacskók, papírfecnik, bár biciklivázat ( cigánygyerekek játékszere) is találtam egyszer benne - becsületesen belefújta a vízbe. A túlsó oldalról, viszont az üzemanyagtartályoknak volt szivárgásuk. Ezért, mielőtt fel lett volna kavarva a víz, hogy szuszpenzióvá váljon, felületén olajfoltok úszkáltak. Mutatom az egyik kúrálódónak és kérdem, hogyan viszonyul hozzá. "Az nem olaj, kérem, az paraffin. A só csinálja és attól még jobb a hatása" - világosított fel az illető. Mert így volt és kevés különbséggel így van ma is. De ezeknek az egyedi történeteknek is, jobban adnak keretet Orbán Ferenc szavai:

a két szobányi területen poshadó pocsolya vize: tetején emberek lebegnek; olyan tömény sós, hogy némelyiket felfordítja, mások a parton fekete iszappal kenegetik szorgalmasan fájó végtagjaikat, de legtöbben tetőtől talpig sötét iszapruhában süttetik magukat. Akire rászáradt, azon szürkésen, palaszínben áll a massza, benne sókristályok csillognak, amelyek a napfény, a levegő s valószínűleg az emberi hit összefogásával fejtik ki rejtett hatásukat, amire a sánta járni, a béna fogni tud holnap vagy holnapután, de legkésőbb jövőben, a következő iszapkúra után. Így virágzik a remény a reménytelenség szomszédságában, a szeméttelep tövében, titokzatos rendeltetésű fémtartályok árnyékában, ott, ahol véget ér a város, véget ér a falu is, ahol már majdnem minden véget ér, csak a remény él tovább.

Bátorkodom remélni, hogy a hangulathoz, egyúttal a bejegyzés záróelemeként is, hozzátehetem az én alkotásomat is, a Szakács Éva június 7-i túrája ihlette első haikumat, hogyha igazából az volna és egyáltalán megfelel a haiku szabványainak:

Szemét-domb. Pata-réten SÓSGÖDÖR