Június 21. - Nyári napforduló; A csillagászati nyár kezdete
Szeptember 23. - Őszi napéjegyenléség; A csillagászati ősz kezdete
Spring countdown banner

péntek, május 29, 2009

Patai sóstó


A Patai sóstó, mint kirándulóhely, illetve táborozóhelyként ismertté tétele, kétségtelenül az újjáalakult EKE időszakára esik. A régi EKE-s turisták nemigen látogattak erre a helyre. Egyetlen egy utalásra bukkantam egy XX. század elejei Erdélyben, egy tavacskára a patai völgyben, melyet a kirándulók felülről láttak, de le sem mentek, hogy közelebbről megnézzék. A mostani tó, ebben a formájában újabb keletű. Valószínűleg, közvetlenül a 89-es rendszerváltás előtt lehetett kiásva, mikor a sós mocsarat lecsapolták, amint a 90-es évek elején még kopár, napjainkra a növényzet által teljesen beborított földhányás mutatta.


A mostani sóstót megelőző mocsár növényvilágát Nyárády Erazmus Gyula tanulmányozta a múlt század 30-as – 40-es éveiben. Le is írja ezt a vidéket és erről, a Kolozsvár környékének mocsárvilága című könyvéből a következőket tudjuk meg:
A Dezmér–Györgyfalva átlójában a Sós-patak völgyének azon szakaszán, melyen a Cseresnyés-hegy nyugati alja előtt a bal parton elég erős (5°) lejtő van, már messziről észreveszünk egy sötétkék foltot, kb. 360 m magasságban a tengerszín felett. Veszélyes iszapvulkánszerű sós, forrásmocsár ez, melybe be lehet süllyedni; ezért a falusiak nagy ágakat szúrnak bele, hogy ember, állat elkerülje. Ezen iszapmocsárban apró Pragmites, Schoenoplectus Tabernaemontani és Triglochin palustris honol, szélein pedig rengeteg Scorzonera parviflora, Plantago Cornuti, Carex distans Triglochin maritima. [NYEGY 1941, 13]
A Patai sóstó felfedezésének hiteles története
  – avagy inkább –; áttekintő krónikája

Bár nem tulajdonítottam az iszapos kezelésnek nagy fontosságot, 1992 nyarán, egy nyolc éve tartó hátfájásomat kezeltem ki a kolozsi iszappal. Éspedig olyan formán, hogy a már krónikusnak tűnő nyavalyám úgy eltűnt, mintha soha sem lett volna.
Látám pedig, hogy az iszap lőn jó.
Érthető, hogy ezek után, miért vált számomra olyan kedvessé, sőt egyenesen szimpatikussá az iszap. Hogy napozással társítva, néha beiszapoljam magam és arra gondoljak, hogy Kolozsnál (23–24 km) közelebb is nézzek utána ilyen "kúráló" helyeknek. Tudván, persze, hogy ilyennek kell lenni, mert Kolozs is egy olyan diapír redőzéshez tartozik, mely Pata–Ajton iránnyal, már Kolozsvár határában, több helyen is megnyilvánul. Hát, dokumentálódni kezdtem. Többek közt, a melegvölgyi, szamosfalvi, nemeszsuki stb. közeli sós források, tavacskák, pocsolyákon kívül, Ion Al. Maximnak egy a 60-as években írt, az erdélyi sótömzsökről szóló munkájában találtam rá a patai sótömzs leírására. Kolozsvártól 10 km-es távolságban, Pata, viszont egy olyan hely, melyet egynapos gyalogos túra keretében, könnyen el lehet érni. Nem csoda, hogy felkeltette az érdeklődésemet, mint lehetséges EKE túrák célpontja. Al. Maxim leírásához az alábbi vázlat társult:
Ezt, már csak meg kellett találni. A zónát nem ismertem, hiszen addig még soha sem jártam Patán, de még a környékén sem, így a rajzból sem sokat értettem. Ugyanabból az okból, a helynevek sem mondtak sokat. Egyetlen támpont a nyíl volt, mely Pata irányába mutat. A megyei térképen, Patától NY-ÉNY irányba kerestem, tehát a vázlaton látható patakösszefolyásokhoz hasonlóakat. Hasonlóakat, mondom, mert hát a Ceauşescu rendszer utolsó éveiben, komoly lecsapolási munkálatok folytak a mezőségen, úgyhogy, lehetséges volt, hogy már a patakok sem éppen ott folyjanak, mint 1964-ben. A B variáns tűnt a legvalószínűbbnek, de még bejelöltem tartaléknak, egy A-t és egy C-t is.
A felderítőtúrára 1992 nyár elején került sor és másodmagammal, Bika Jenővel tettük meg a gyalogos utat, Kolozs v. m.(odáig vonattal) – Kolozskara – Pata széle – Szamosfalva útvonalon. Bár valójában sós kutakat kerestünk, végül egy tavacskára bukkantunk; a fenti térképen, A-val jelölt részen. Ez lett a további EKE táborok színhelye. A vázlaton levő sós kutak, viszont a feltételezett B-részen, egy dolinában, a domb tetején voltak. Csodálatos helynek tűnt az egész. Az akkori emlékek-mappában, sajnos nincs másolatom a túrajelentésről, majd az EKE archívumban kell utánanézzek. Viszont van a második, 1992 július 25-i túráról, melyet Kocsárdi Rozival és Akácos Mónikával tettünk meg, ugyan azon az útvonalon. Ennek, a második túrának a kiírásából másolom ide a vázlatot, mint turistatörténeti emlék. Voltaképpen az előző túra útvonalát követtük:
Ezek után többször ellátogattunk ide, Bika Jenővel, egyszer Dobre Biankával. Az EKE túrák palettájába is be lett foglalva. Alább egy őszi, vagy tavaszi túrán készült kép:
Fazakas Feri felvétele

Szintén a régi túrajelentésekben kell még utánanéznem, mikor is készült. Minden esetre a résztvevők, balról jobbra: Szilágyi Bandi, Tóthpál Tamás, Mille Jóska és fia Karcsi, Máthé Gyula. Az előtérben Fazakas Feri, az automata kioldóval készítette a képet. Ilyenkor a gép elé ugrik, más képén is felismerhető, jellegzetes pozícióba merevedve.
Az idő telik, a résztvevők közül, ketten, Mille Jóska (2008-tól) és Máthé Gyula (2002-től), már nincsenek közöttünk.
Viszont az alábbi képnek ismeretes a dátuma. Egy 1993 május 28–29-i kirándulás keretében, első ízben, egy öt tagú társasággal sátrat is vertünk a tó mellett. Szintén Fazakas Feri készített akkor képeket. Emlékszem az egyiken a sátorozóhelyen az akkor még igen buja, azóta igen megcsappant, sziki őszirózsa palántái által alkotott gyepen ülünk. Kell kérjek Feritől belőle, egyelőre, csak egy akkori kép került elő, a sós dolinából. Ezen a képen, balról jobbra: Tóthpál Tamás, Kosztin Erika, Tósa Erzsébet, Tósa András és Fazakas Ferenc.
Fazakas Feri felvétele

Ezek után, a sós tót és a túrát és egy lehetséges EKE tábor ötletét minden úton próbáltam népszerűsíteni. Végül, az Erdélyi Gyopár 1994/3–4-es, Kolozsvár és környéke tematikájú számában megjelent Kirándulás a Mezőség nyugati peremére című cikkem mely a környéket mutatja be. Ebből egy részletet idézek itt, a túra útvonaláról, a Szamosfalvi-erdő (Sub Şipoţele) déli széléről, a nagy nyilat szájától kezdődően. Ahonnan szép kilátás van a Sós-patak, illetve Vérvölgy katlanára. Nagyjából minden tudni való benne van, úgy a túra menetéről, mind a környékről:
Folytatva nézelődésünket, Györgyfalvával szemben, a Sós-patak jobb oldalán a „Dealul Cireşii” vízmosásos részben van kirándulásunk végcélja a „Sós oldal”. Szép időben messzire látszik a lapos részen kicsapódott só csillogása, melyet a nép „ökörnyalató”-nak nevez. Innen mászunk fel a kopár vízmosás mentén. míg egy dolina-szerű mélyedésbe érünk. A bádeni márgarétegek erős dőlése utal a hely diapír jellegére, szervesen beilleszkedve a Szamosszentmiklós – Pata – Kolozsbós (Sânnicoara – Pata – Boju) antiklinálisába. Az itt felszínre törő sótömzsöt sós források jelzik.
Annak ellenére, hogy a só jelenléte Kolozsvár közvetlen közelében sok helyen észlelhető, itt nem voltak sóbányák. A városhoz legközelebbi sóbánya Kolozson (Cojocna) működött, ahol a legrégebbi idők óta nyomon követhető sókitermelés, 1852-ben szűnt meg. A beomlott tárnák helyén von a hírneves kolozsi sós-fürdő. Patán és környékén a lakosság a sós kutakból származó sós vizet használta só nyerésére, lepárlás útján, vagy közvetlenül disznóvágáskor vagy káposzta eltevéskor. A múltban kiépített és jól karbantartott kutak a második világháború után tönkrementek a só alacsony ára miatt. Most eliszaposodott kátyúkat találunk helyükön, de szép időben napfürdőzhetünk, gyógyhatású iszappal kenhetjük be fájó végtagjainkat.
Hazafelé vezető utunkat a Patai völgyben (V. Mare) tesszük meg, míg feltűnik a kolozsvári szemétdomb lehangoló látványa. Útközben találkozunk még sós forrásokkal. Jelenlétüket, ha a nedves időjárás miatt a sókivirágzások nem is árulnák el, elárulják a jellegzetes sótűrő növények. Így a szalmavirág csokrokból ismert sóvirág vagy a lila virágú réti gerebcsin, a sárga virágú sziki pozdor és o sziki szarvaskerep. A kiszáradt medreket miniatűr kaktuszbozótként lepi el pozsgás száraival a zöldtől a bíborvörös színig pompázó sziksófű. Sós íze miatt egzotikus kiegészítője lehet nyers salátáinknak. Egy itt termő ürömfélét keserű likőrök és vermutok ízesítésére használják.
Területünk érdekes növényvilága már rég felhívta magára botanikusaink figyelmét. A hazai tudósok közül Nyárádi Erazmus Gyula és Soó Rezső, majd napjainkban Csűrös István foglalkoztak a szikes, sós rétek növényzetével.
.Hazafelé jövet felkapaszkodhatunk a Borzás gerincére, ahonnan Szamosfalvára ereszkedhetünk be. Fürdőkirándulásunk végpontján végigkóstolhatjuk az itt feltörő gyógyforrásokat. A közeli tófenéknek évszázados nádrothadéka szolgáltatja azt a kénes iszapot, mely a sós források vizével keveredve fejti ki ismert jótékony hatását.
Egy térképvázlatot is összeállítottam, melyen a határnevek is szerepelnek, első sorban az akkori györgyfalvi pék, Szabó István (Putyi) és más györgyfalviak segítségével. Az 1994/5-ös Erdélyi Gyopárban jelent meg, Orbán Zselyke, Györgyfalva népviselete című cikkéhez volt mellékelve.
Tábor szervezéssel, sajnos nem foglalkozhattam, mert a szabadságaimon, akkoriban távolabb, a tengerpartra mentem. Szerencsére ezt elvállalta Bagaméri Tibor és így történt, hogy 1994-ben meg lett rendezve itt az első tábor. Ezek után, Tibi szervezte is becsületesen táborait minden évben, egészen 2006-ig. 1999-től, Balázs Arnold(1929–1998) halála után, "Balázs Arnold fürdőtábor" néven. Mint olyanról nevezte el így, aki az elsők közt volt, aki itt sátrat vert – első ízben a patak bal partján – és nagyon szerette e helyet. Nagy sikerük volt Tibike táborainak, volt olyan év, hogy a tábor három hete alatt, míg tartott, több mint 50-en is megfordultak. Az állandó táborlakókon kívül, voltak, akik minden nap ellátogattak ide. Természetesen, a hatásos propagandának köszönhetően, egyre többen szereztek tudomást erről az üdülőhelyről. Szerepelt úgy a sajtóban megjelenő EKE programokban, mint az éves beszámolókban.
Az EKE megbecsülésének jeléül, Bagaméri Tibor, sóstótáboraiért, a XIII. Vándortábor alkalmával, Balogh Ernő oklevelet kapott.
Szabó Csabának úgy 1999–2000-ben szóltam a táborról. Ki is jött, első útja éppen egybe esve Ajtay Ferenc táborba látogatásával, mikor kalauzán dolgozott. Sorra szedtük össze őket a Borzás-gerincén és vittük Magdival a táborba. Aztán Csaba évekig látogatója is volt, míg gyermekei nagyobbacskák lettek. 2004-ben egy átfogó írása is jelent meg róla, Sóskutak, rejtélyek, csodaőzek címmel, melyben a kistáj egyes részleteiről megfogalmazódott kérdéseit próbálja tisztázni. Már a 2000-ben megjelent Fűkirályok című, szikes, sós környezetben lejátszódó kisregényében is érezhető a Patai sóstó hatása. A hozzá járuló térkép-grafikát én készítettem. A teljesség kedvéért azt is ideszúrom, mint kultúrvonatkozást, hiszen az ottani táj elemeiből van komponálva. Többek közt, akárcsak sóstavunknál, ott vannak jellemző, mondhatni egyedi sajátságai, a női melleket utánzó dombok. Az eredeti rajz nincsen már meg, így sajnos, a könyvből kell szkenneljem, ahonnan a kötés során, le lett vágva belőle:
Nem hagyhatom említés nélkül, hogy a 2004. augusztus 5–13-i györgyfalvi sajtótábor újságíró-növendékeit is megihlette a Patai sóstó. Az aug. 21-i Szabadság 9. oldalán olvashatunk erről, többek közt Ajtay Zsuzsa, Csatlós Krisztina, Jakab Kriszta, Kaland hátán kaland című, a tó és az EKE tábort felkutató kirándulásuk viszontagságait leíró írásukban. Érdeklődésükön csak az csodálkozhat, aki nem tudja, hogy a sajtótábor előadói közt ott voltak Szabó Csaba és Ajtay Ferenc is.
Végezetül, hogy jeles tagtársunkról, az Erdélyi Gyopár volt főszerkesztőjéről is szóljak, még hozzá kell tennem az áttekintéshez, hogy az Ajtay Ferenc Kolozsvár környékének kirándulóhelyei, Stúdium, 2001 kalauza, a 3-as turistaútvonalként, a Szamosfalvi vasútállomás–Borzás-gerinc–Budunusi tanya–Szamosfalvi-erdő–Cseresznyés-domb–Patai-sóstó útvonalat tárgyalja, különös tekintettel, a környék geológiai látványosságaira.
Bagaméri Béla is belefoglalta az általa megálmodott és létrehozott Hunyadi Mátyás, Kolozsvár környékét bejáró jelvényszerző túramozgalomba. A túrafüzetben, a nyolcadik túraként szerepel:
8. Patai sós tó túra. Györgyfalvi negyedi buszmegálló–Borháncs–Nagy Szopor (458 m)–Szopor telep–Patai sóstó–Sós-patak völgye–Szamosfalvi buszmegálló.
Táv: 12 km. Szintkülönbség: 112 m.
Könnyű túra
Mentségére legyen szólva, hogy nem járt erre, ugyanis a Patai sóstó túra, könnyű túrának éppen nem nevezhető. A távolság sem egyezik. Gyurka Lászlóval, országúton, gépkocsival mértünk annak idején, a 4-es szamosfalvi végállomásától (IRA) pontosan 10 km-t. Ezért oda-vissza, az útvonal függvényében, 18-23 km-es túráról van szó. Ez viszont nem riaszt el senkit, a Hunyadi Mátyás, 8-as számú, Patai sóstó túráit folyamatosan járják az EKE-sek.


A táborról

Általában, hacsak nem a sós dolina irányából ereszkedünk, úgy az országútról, vagy a patak völgyén megközelítve, feltűnnek, a tó közrefogói, a jellegzetes, már említett női mell (didi) alakú dombok. Akár a tábor szimbólumai is lehetnének. Lehetséges, hogy a tábor egyik évfordulójára, szülessen is egy ilyen, a mezőségi táj formavilágának eme sajátosságát ábrázoló jelvény (kitűző).
Ide tartozna Hegyi Johanna, 2009. július 11-i képe is (lacu, între ţâţe), melyet július 13-i levelében küldött át nekem.

A táborhely jól van megválasztva, két oldalról a patak, illetve a tó lefolyó árka zárják körül, harmadik oldalról a tó, az előtte levő földhányás halmával. Csak a terület negyedik oldala nyitott.
Mint említettem, 2006-ig a tábort Bagaméri Tibi vezette
Bagaméri Tibi a 2007-es tábort, már egészségére való tekintettel, nem tudta vállalni. A tábort azóta, Szakács Éva szervezi, aki szintén az elejétől részt vesz, minden évben, a táborban. Míg unokái kisebbek voltak, akár óvodai programnak is mondható elfoglaltságokkal szórakoztatta a tábori gyereksereget.


Életképek, avagy, hogyan zajlik le egy Sóstó-tábor

Hát, miután megérkezik a társaság "vastagja" – ugyanis vannak olyan leendő táborlakók, akik az elkövetkező napokban jönnek ki – kirakodás, a csomagok beszállítása a táborhelyre.
Felhúzták a sátrakat....
...és nekilátnak a mindennapi elfoglaltságoknak. Itt első sorban lehet napozni, fürödni, kúrálhatjuk magunkat a tó fenekén levő iszappal.
Tisztálkodni, mosakodni, a patakban is lehet – de körülményes és nem érdemes. Az iszapot, sós vizet legjobb lemosni, a tábor környékén található négy forrás, a nap által, palackokban felmelegedett vizével. Az ivó – és főzővizet is a források szolgálják.
Az elmúlt években egy árnyékszék is épült az árok túlsó partjára. Az érkezős képen vagy alábbi kép után következőn, a pavilon rúdjaitól balra látszik is. 2009-re ez sajnos eltűnt. Ezek szerint az idén, a régi, a táborozásoknak, még az elején alkalmazott megoldáshoz fogunk visszatérni.
A tábor önellátó. Az ebéd a pavilon alatt készült, gázpalackon, ott is van elfogyasztva.

De akár tábortűzön is megsüthetjük, megfőzhetjük ebédünket. Egy időben kemence is volt építve.
Dél után a táborlakók besétálnak a két kilométerre levő faluba, az előző nap megrendelt tej, friss zöldség átvételére, esetleg sörözni. Sötétedés után tábortűz.
A tábor végén, mert egyszer mindennek a végére érünk, szomorú szívvel, sátorbontás pakolás. De először takarítás, hogy a hely úgy maradjon, azaz esetleg tisztábban, mint ahogyan találtuk. Az összegyűjtött szemét is, a tábortól kissé távolabb, elégetésre kerül.
Ezek után, már csak a behajózás maradt az odarendelt járműbe és... A Viszont látásra, jövőben is!


Sós dolina – kezelés

A tábor ugyebár egy olyan hely ahol folyik az élet. A tó partján úgyszintén. A tó körül elterülő füves lapályon esetleg labdáznak, futballozni is lehet. Nem minden esetben előnyös azok számára, akik gyógyulni akarnak.
Viszont a tíz–tizenöt percnyire, a dombtetőn levő sós dolina, elszigeteltsége miatt, kiválóan alkalmas erre. A tótól egy begyepesedett úton megyünk fel a nyeregbe, ahonnan már látszik is. 2009 nyarán a domb túlsó oldalára egy karámot hoztak létre, ezért a megközelítésekor újabban ezt is figyelembe kell vennünk.
Azon kívül, persze, egy geológiai látványosság. Száraz időben az itt kicsapódott só, a sziksófű szigetecskék igen egyedi megnyilvánulások.
A kátyúkból lehet iszapolni, dagonyázni és a dolinában megrekedt sós levegő, aeroszolok, valószínűleg asztmásoknak is jót tennének. Az egyik volt kutat deszka kávával látták el, abban koncentrált, telített sóoldat van. Azaz, a fenekén egykor szabadon levő, most már iszappal borított sószikla, már nem is tud feloldódni benne.
Végül is a kirándulás végén is útba lehet ejteni, hazafele menet. Még egyszer utoljára... a látvány megéri. Az idei, 2009-es július elsején kezdődő táborig, ha a Szakács Éva június 7-i és 21-i fürdőtúráit – lásd a blog jobb oldali hasábjának EKE program ajánlatát – nem számítjuk.
aláírás: Tóthpál


*

A bejegyzéshez kapcsolódó albumok folyamatosan lesznek feltöltve. Az eddig feltöltöttek, a 2008-as tábor képei, június 15-éról, valamint túrák, 2007 július 7-én, 2008 július elsején, 2009 június 7-én, 2009. június 21-én. Utóbbi túráról szerepelnek adatok Mobellino blogjában is: Kolozspata, sóstó és dolina. További albumok egy egyéni (nem EKE) fürdőtúráról 2009 július 7-én és egy, a Hunyadi Mátyás túrák keretében, 2009 május 23-án.

Bejegyezte: Tóthpál Tamás dátum: 14:05:00
Címkék: , ,

1 megjegyzés:

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)