Kolozsvári séta, de elmúlt idők egy lehetséges kirándulóhelyére zarándokolunk el. Gyermekkoromban, bár csak a város határába kellett kimenni, kisebb kirándulásnak számított, mikor piros vízibolha szüretre mentünk a Honvéd utcából a "Bivalyrétre". Akkoriban Bivalyrétet jelentettek számomra ezek a tavak is, most már tudom, hogy a Város tója tósorozat és mocsárvilágának maradványa az azóta beépült Bivalyrét platójától keletre helyezkedik el. Jelenleg, a Julius Mall és a Selgros határolná be a területet. Rövid, 2 - 2,5 km-es kirándulás, az útvonal tanösvény kiképzésére is alkalmas. Nem beszélve arról, hogy rohamosan és látványosan pusztuló élővilága, talán a védettséget is megérdemelné.
Sétánkat, mely a Város tója-tósorozatot és annak mocsárvilágát látogatja, a Julius Mall előtti, az egyetemi campus györgyfalvi-negyedi buszmegállójától kezdjük (25-ös trolibusz, 24, 34 és 48-as autóbuszok). Ez által az északi oldalát kerüljük meg annak a tónak, mely a mostani két-részes Város tójának nyugati összetevője. Ez mondható a tulajdonképpeni Város-tójának, bár a közhasználatban egyre inkább egyszerűen Györgyfalvi-negyedi-tó-nak titulálják (a térképen szereplő, egyébként helytelen megfogalmazású Lacul din Gheorgheni fordítása). A javasolt útvonalat az alábbi Google térképen követhetjük - rákattintással ki is nagyítható - de hasonló információkat a Wikimapián is kaphatunk.
A part rendezett, parkosítottnak is mondható, sétányát egyre többen használják kocogásra. Partján pecázók, egyesek már reggel öttől kegyetlenül űzik ezt az ipart. A tó körül nagyjából be is van épülve, vagy éppen beépülés folyamata alatt áll.
![]() |
| Város-tója (nyugati), Első tó |
Mind több vadruca keresi fel a tavat. Nem is kell különös szerencsénk legyen, hogy láthassuk őket, akár a pipékkel együtt is. Barátságos madarak, akárcsak a Sétatéri-tó vadrucái, szintén a járókelők etetgetésének köszönhetően. Nem is kell tíz perc, hogy a tó keleti végébe érjünk. Itt néhány évvel ezelőtt még szabad volt a tavakat összekötő árok. Most már kanalizálva van.
Áthaladunk a Tóköz (Între lacuri}utcán, majd rátérünk a Julius Mall és az új Tóköz új tömbháznegyedét összekötő sikátorra. Egyelőre beépítetlen terület, jobbra tőlünk a friss töltés még utal rá, hogy még néhány évvel ezelőtt egy tószem volt itt (Második tó). A Galaţi utcán lyukadunk ki a tömbházak mögé, itt jobbra fordulunk. A tömbházak garázssorai szinte benyúlnak a vízbe, a Harmadik-tó, a Város-tója keleti összetevőjének partján. Annyiban jó ez. hogy némileg védelmet nyújthatnak a tó amúgy is állandó szennyezése ellen, no meg egyesek alkalom adtán ide is "kirándulnak":
![]() |
| Sül a miccs - piknikezők a garázs mögött - azaz igénytelen emberek |
Akit az első tó nem érdekel, idáig a 47-es busszal is kijöhet. A busz a Tóköz utcán jut be a negyedbe, a Duna utcában kell leszállni, a Siretului(Nyárád) utcával való kereszteződés után.
A garázsok közt juthatunk ki a tó partján, szintén horgászok által használt, a tavat megkerülő ösvényre. Az itteni horgászásban pedig van valami. Erről Csaba59 hozzászólásából ehhez a képhez, is megtudhatunk egyet-s mást. Valamint egy videót is megtekinthetünk, egy 2010 augusztus másodikán itt fogott 26 kg-os harcsáról!
A garázsok közt juthatunk ki a tó partján, szintén horgászok által használt, a tavat megkerülő ösvényre. Az itteni horgászásban pedig van valami. Erről Csaba59 hozzászólásából ehhez a képhez, is megtudhatunk egyet-s mást. Valamint egy videót is megtekinthetünk, egy 2010 augusztus másodikán itt fogott 26 kg-os harcsáról!
![]() |
| Város tója (keleti), Hármas tó |
Az Auchan hátsó bejáratától számítva, szűk tíz perc alatt a tó végében vagyunk. Köveken kelünk át a tó vizét elválasztó levezető árkon, a tóba nyúló félszigetre:
![]() |
| Átkelő a vízlevezető árkon |
Az egykori "Nagy tó" ezen részén, az erősen eutrofizált víz ellenére is még tömegesen fürdik a környék, - igaz inkább színes bőrű - gyerekserege.
A gyepes, nádassal körülvett részt szigetnek is nevezik a környék lakosai, kedvelt pihenő, napozóhely.
![]() |
| A szigeten - Jön a nagyidő; - Sebaj, még ülhetünk, hiszen két percre vannak a tömbházak |
Ettől keletre kezdődik a tulajdonképpeni nádas és ingoványos rész. A "sziget" keleti oldalán, két nádasban megbúvó tószemet is megtekinthetünk, eredeti növényzetükkel és állatvilágukkal. A nádasból helyenként már alig látszanak a negyed tömbházai, de az ösvények, pákászéletet folytató hajléktalanok tanyájára vezethetnek.
![]() |
| Szálláshely - csak nyári? |
A szigetről, újból átkelve a tó vizét levezető árkon, a garázsok mögött jobbra fordulunk. Egy új, alakuló világba cseppenünk. A mocsár rovására terjeszkedő, már töltésre került új honfoglalók kis "birtokai" közé. Tajkolt kerítések, újra hasznosított hulladékokból eszkábált vityillók közé. Idővel itt is aszfaltozva lesz, már kanalizálva van a part ennek a része is. Majdan a vityillókat is szolidabb hétvégi házak fogják felváltani - a mocsár élővilágának vesztére.
![]() | ||
| A nádas határolja a "telepet" |
![]() |
| Ösvény? dűlő? sikátor? - minden esetre így születik egy utca |
![]() |
| Virágoskert, zöldséges kert, raktár. Öntözéses fölművelés |
![]() |
| Csak ennyi a honfoglaló birtoka, de már lakályos |
A kis sikátor végén, megint gyepes, nádas részre érünk. A nádasban meghúzódó holtágak, vadrucák, egyéb vízimadarak paradicsoma.
![]() |
| Holtágak, tószemek a nádasban... |
![]() |
| ...vadrucák, békalencse. |
![]() |
| Tapintható a vizivilág, akár egy tanösvényen |
...majd egy nyárfasor árnyékában folytatjuk utunkat a Selgros irányába. Megint nádas rész következik, majd a Negyedik-tó, avagy a Faiskola első tava következik.
![]() |
| Negyedik tó; háttérben a "világítótornyunk" a Selgros |
Ezt akár balról, akár jobbról megkerülve az Ötödik tóhoz és egyben a mocsaras rész utolsó tavához érünk.
A fölösleges bozót és lecsapolóárkok elkerülése végett, ajánlom a jobb oldali utat, mely egy bokrosodó diós réten vezet az utolsó tóhoz.
![]() | |||||
| Az ötödik tó, ennek a mocsárvilágnak a végét jelzi |
Annak idején itt nem volt szabad halászni, egyesek szerint halastó volt. Közte és a Békás-patak között betonúton haladunk tovább, majd hamarosan az új negyed házai közé érünk. A négyes, hatos trolibuszok végállomásától (IRA) térhetünk haza.
A Békás-patak túlsó partján, a Selgros mellett még volna egy tavacska. Valószínűleg a tulajdonosoknak terveik vannak vele, de azon kívül, hogy be van kerítve, egyelőre évek óta itt semmi változás nincs. Hogyha ezt is meg szeretnénk tekinteni, akkor a Békás partján levő ösvényen juthatunk ki a vasúti sínekkel párhuzamos Szamosfalvi útra. Ezen is visszatérhetünk a végállomáshoz.
Erről a tóról készült fényképem utolsó, az alábbi áttekintő sorozatban, más, a tavakat és mocsárvilágot ábrázoló képek közt.
*
Alább néhány térkép révén röviden követhetjük a kistáj alakulását az utóbbi időkben.
![]() |
| II. József idejében készült katonai térkép |
Még a XVIII. század végén összefüggő mocsár, az egész Szopori út és Szamosfalva közötti terület. A Város-tója , az Utca közi- és Fennsiki-mocsarak tavaival, az északabbra költözött Szamos morotváiban alakultak. Jégkorszak utáni maradványok. A középkorban, a Város-tója halastó volt. De ezt a saját forrásai táplálták, semmi esetre sem a Békás- és annál kevésbé a Zavaros-pataknak az eldugásával történt, mint ahogyan Asztalos Lajos megállapítja (Kolozsvár Helynév és településtörténeti adattár, 2004). A délnyugati irányból jövő Békás-patak egyébként, mint a térképen látható, két másik tavat táplált. Előbbinek maradványai a sétánkon meglátogatott Faiskolai-tavak (Negyedik- Ötödik-tó).
![]() |
| Nyárády E. Gyula 1942-ben kiadott tanulmányából |
Az ötvenes évek elejéig nagyjából kialakul a Tóköz utcahálózata, de még mindhárom tó meg van. Partjaikat jobbára szemétlerakatnak használták. Elsőnek az Utcaközi-tó és mocsár (A Szpori út ás a Tóköz utca közt) lett feltöltve és tűnt el.
![]() |
| Illusztráció Csűrös László cikkéhez (Művelődés 1998) |
![]() |
| Dimap-Erfatur, Kolozsvár környéke - 2000 |
A hatvanas évek közepétől, a Város-tója nyugati és keleti összetevőjét kotróhajóval kimélyítik, partjait feltöltik. Időközben a Fennsíki-mocsár is fel lett töltve, az új negyed közepén. A kilencvenes évek végén még ott van a két tó közötti tószem (Második-tó). A még szabad részek, egészen a tavak levezető árkáig le lettek csapolva és el lettek foglalva.
![]() |
| Kolozsvár környékének térképe, 2009 Ajtay Ferenc: Kolozsvár környékének kirándulóhelyei c. könyvéhez |
Napkainkra felépült a Selgros, majd a Julius Mall, behatárolván a területet. A Második-tó fel lett töltve.
*
























![[Kolozsvár flickr album]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjn2NGAZds4F6pFADXE66VIBRQ_kbAs5tfuIsdKCZmxAEQT70fgdujOfKIwbAAMFnJ_0Z3yBqLnlxGjHXYdCh8rG7wiGMXmqRtaAcMSOTUV0Y09y8y00to9vE8qJYDShusE60agLjiZPUw/s200/Kolozsvar-foto01.jpg)

![[Szavaim felhője]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjoldFYh_GHGAtbvxUxXAu8Yp6tj5q7Gs1drXBHCKdhrRDKbfs4AyJzwIpbGhLA9S7Wub1BgY2JWd9lUn28v5b2kL0m6WJNQ1WqVkmCV6HoU3OqkJwPPCzFuUYVrje88QSVrv9LZC6p9yA/s200/Tweergrafikon.jpg)
![[Twitter Tim.es tothpaltamas]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjoJXiQo83VLh_xjRNoHvpvzQhqrYdFEs5YRpGlNzdvXf_qGCTF8Vx930VrZNGqAkG3aBhJrIdP0nJzvX9nyiF_Law5_S1gkS2EN6CmHBJUnFxO_tgIdItN1T5lvKrzUuBGgLyQ5d-Nkec/s400/T_Times-140n.jpg)
![[Kolozsvár Info]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEicYFib4zz81BUcQFFQqdnT5UpqRth7pzzwiVZecBZVtB0tAjtzelE2JANOo-9qyt9qaTmHXPWsyB7i5u5ps5Ffn3yY9qpTWjQ3JfLVok505wTzxja5vrrPjuz-kmsh0XLBDcDQ81laAja9/s240/info.jpg)
![[A Teljesítménytúrázók Társaságának eseménynaptára]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiEkcbehfZsZeDI7_1yWP5lNf63vdfLw5bSgeBkmUxXfUz7lLKg-unyO8H0FvykyF8_b0HIQXJaKjWtjp_X37MDuimZ8ZUEVwVCR81bi_2DbExOJJAX5EDfPMJ8SGhC7vRv98wmENIbaDpr/s240/nyilnak-+harmas.jpg)

![[flickr albumom]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEio8dsxueLOwCShRm-8EDus7-Fw8tqZIbSKDA891LvoEcZ_CmpnzERc79lIFgRrCtyGHG6qgia_62zikw3ZLrkCHU5PDwCOyfNZoYsFowiwFGi_OE4UhX7NGm_Hn4a93d_KSPOXaPe2-zs/s200/flckr_logo.jpg)
![[twitpic albumom]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiPxxeih8vT-1a8rZKp3JjdnIbA629fO5pbIi1Fo3-bUaFTMWhqErNdBkZNryB1e8RW07_SkiYqvT7ItBA_Mpogrfa0nlPjz3rm6Fr4h79MOawjzBB99NJs9zjm-LEI3n7OzPwU6J-FAuw/s400/twitpic-bannerr.jpg)











![[Pál Gyöngyi]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjrImtUgaLmEIS6Tao3d4EyfocOHsKd8KJYgseROFdpZe7OUhAGMR40ojbN6ntNmmeMtFDUwk-JKAmMp7mN6C-FPXY366-9NR1TN0A_JPT5SsQntNLFe7w1LJS3EUJOrlh11AO_8AZeGWsm/s400/GyongyiEU.jpg)














![[Kós Károly TT kiírás]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgnuQIXAKYYYZw6TWUvcvcay90ylo-q4HJnBMhv6NqZRNCGdBSyzb8XM41KxgLN_cdbvKBQeUqqBUxRCvEK8k3m57qYkfZdPNzyA2haE2HdX-geo0GWYEvltl6TfOJLSbZfiqBjzWd4Gig/s400/Kosbanner+01.jpg)
![[Kós Károly túrakalauz]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiEQtVaSeLEtHJgeJexQnJyW7QZqatnJlp8pNIeA29QQecmutLu19GkBO2YOe3M6-38L_81SSP_uOndyiRZ7zkbWehnjGEztspWyVZ925d45XDP84vD3nUixFbSDaerw5VplUkKxQOvbtmm/s400/Szentimrei+_k.jpg)
![[Blogring]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj_o4JJa_FhEZvT0PVhBs2r37wGfLAwriQvFdySvToK18i_hFjvZqCml_Xk2kBrLv2q4aAss1ZLxzp5MNW3tswVNJMQyeq0tlbNcBrL_X0WsqS6BxlJHCTGQgIXTsUHubkLjYVlcwRx8XU/s1600/Blogring.jpg)
![[magyar blogok]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgY53CWqGe_0oomIVnTHZtWeis3xQgvpCeI3kqyQ-Vc2bsOuFUt_v2DCtMeFnHA8GiGzJAirkPCn4T-RDvQ0ek5Wg3eUIrH3wCVV8oTI9VnTKPA5LmrA54ATrELazQArW_yOOl4uCBYZ2I/s1600/magyarblogok_kicsi.jpg)


Eszméletlen pusztulás, maró fájdalom. És az irányadók: megaábécék, mocsári hajléktalanszállók, sikátorrengetegek, betonmiccsezők stb. De kár.
VálaszTörlésKedves Tamás!
VálaszTörlésIsmét én: szeretném, ha elfogadna tőlem egy "szakmai" díjat, ezért, kérem, látogasson el az oldalamra, hogy átvegye (s megtudja a további teendőket).
Köszönettel,
Enikő